Kilencedik fejezet,

Amelyben Malackát kiönti az árvíz

Esett és zuhogott, és megint esett, és megint zuhogott. Malacka megesküdött, hogy soha életében - pedig megvolt már három- vagy négyéves is - nem látott ennyi esőt egyszerre és egyfolytában. Nap mint nap, reggel, délben, este esett az eső. Mit tehet egyebet egy eső, nem igaz? Esik.

Keserves képpel nézett ki az ablakon. "Legalább Mackó vagy Róbert Gida házában ért volna utol az eső, volna társaságom, nem kuksolnék egyedül itthon, keseregve, hogy mikor lesz ennek vége!" Elképzelte, milyen elmésen társalognának Mackóval: "Láttál már ennyi esőt egy rakáson, Mackó?" - És Mackó azt mondaná: "Rémes, mi, Malacka?" - És ő azt mondaná: "Mi lehet Róbert Gidával?" - És mire Mackó: "Szegény öreg Nyuszit is biztos kiöntötte már a víz." Ilyeneket mondogatnának - és mindjárt könnyebben viseli el az ember, ha az árvíz kiönti, ha közben a szívét is kiöntheti valakinek.

Igazán elviselhetetlen volt. A keréknyomok zuhogó patakokká dagadtak, a patakok, amiket könnyedén gázolt át, folyókká, és a folyók, amiknek kövein olyan jól elszórakoztak, kiléptek ágyukból, s tengerré folytak szét, s Malacka már attól kezdett tartani, hogy neki is ki kell lépni ágyából.

- Ennek a fele se tréfa - mondogatta félhangosan -, hogy egy ilyen KEDVES KIS ÁLLATOT, mint én, egészen körülfogjon az özönvíz. Róbert Gida és Mackó legalább megmássza a fát, ha baj van, és Kanga átugrik a patakon, és Nyuszi elássa magát, és Bagoly elrepül, és Füles... Füles addig ordít, míg segítségére jönnek, és megmentik; csak én senyvedek itt, és nem segíthetek magamon.

Közben irgalmatlanul zuhogott az eső, és a víz napról napra magasabb lett néhány hüvelykkel. Már csaknem elérte az ablakot. És még mindig nem történt semmi.

"Itt van például Mackó - dohogott magában. - Mackónak alig van valami esze, mégse esik baja sohasem. Ostobaságokat csinál, s a végén minden jóra fordul. Vagy vegyük Bagolyt. Bagoly se az a valaki, akit direkt lángésznek lehetne mondani, de ő sokat tud, nagyon művelt. Ő tudná, mit kell tenni olyankor, mikor a víz elnyeli az embert. Vagy Nyuszi. Olvasottsága neki is csekély, de mindig feltalálja magát, olyan eredeti ötletei vannak. Hát Kanga? Nem túl okos, igazán nem lehet mondani, viszont annyira féltené Zsebibabát, hogy ijedtében biztosan eszébe jutna valami okos dolog, még csak gondolkodnia se kellene. Na és végre Füles. Füles olyan szerencsétlen és nyomorult minden tekintetben, hogy az ő sorsán keveset változtatna ez a kínos helyzet. Most már csak azt szeretném tudni, Róbert Gida vajon mit tenne az én helyemben."

Elment az ablaktól, és száraz helyet keresve odvában, talált még egy ceruzát s egy darab papírt, ami nem ázott el, és egy üres palackot dugóval. A papír egyik oldalára ezt írta:

SEGÍTSÉG!
MALACKA (ÉN)

és a másik oldalára:

ÉN VAGYOK MALACKA, SEGÍTSÉG!

A papírt begyömöszölte a palackba, jól bedugaszolta, aztán amennyire csak tudott, kihajolt az ablakon, és - plötty! - jó messze elhajította a palackot. A palack pillanatra elmerült, de mindjárt felbukkant megint, és Malacka figyelte, hogy távolodik szép lassan, míg bele nem fájdult a szeme, s már nem tudta, az úszó palackot látja-e még, vagy valami letört faágat követ a tekintetével - aztán biztosan tudta már, hogy a palack eltűnt, s hogy most mindent megtett, amit megtehetett a menekülés érdekében.

Mostantól kezdve - gondolta - másvalaki törheti már a fejét, hogy mi a teendő. Hinnem kell benne, hogy hamarosan történni fog valami, mert különben úszni volnék kénytelen, márpedig úszni nem tudok, tehát történnie kell valaminek. - Mélyen sóhajtott és hozzátette: - Bár itt volna Mackó - sokkal otthonosabban érezném magam."

Mikor esni kezdett, Mackó még aludt. Esett és zuhogott, és zuhogott és esett, és ő aludt és szunyókált és szunyókált és aludt. Fárasztó napja volt előző nap. Emlékszel rá, egyebek közt az Északi-sarkot is felfedezte - egy kicsit büszke is volt az esetre, titokban megkérdezte Róbert Gidát, nem tud-e még néhány ilyen sarkot valahol, amit egy Csekélyértelmű Medvebocs felfedezhetne.

- Volna még a Déli-sark - mondta Róbert Gida -, aztán... izé... még a Keleti-sarok meg a Nyugati-sarok; bár az utóbbi kettőről az emberek, megfigyelésem szerint, nem szívesen beszélnek.

Mackó nagyon megörült ennek, s már arról képzelődött, hogy legközelebb a Keleti-sarkot fogja felfedezni. De Róbert Gidának más tervei voltak Kangával, s így Mackó maga indult el a Keleti-sarok felfedezésére. Hogy sikerült-e neki vagy se, azt bizony elfelejtettem: de úgy elfáradt, mire hazakerült, hogy vacsora közben, alig háromnegyed órai falatozás után ülve elaludt a székben, és csak aludt és aludt és aludt...

Álmot is látott. Ott járt a Keleti-sarkon, és a Keleti-sarkon nagy hideg volt, tele hóval és jéggel. Talált egy méhkast, ahol meghúzhatta magát, de a lábainak már nem volt hely a kasban, azokat kénytelen volt kilógatni, és jöttek a Vad Menyétek, a Keleti-sarok bennszülöttei, és cibálni kezdték a bundáját, mert a bundájából akartak fészket rakni a kicsinyeiknek. De minél tovább tépdesték a bundáját, annál jobban fázott a lába, s egyszerre csak felébredt, azt mondta: "Brr..." S ekkor látta csak, hogy még mindig a karosszékben ül, és a lábai belelógnak a vízbe, és a szobájában térdig ér a víz.

Az ajtóhoz kocogott és kinézett.

- Ennek a fele se tréfa - mondta elhűlve -, menekülnöm kell...

Előkereste a legnagyobb mézescsuprot, hóna alá vette, és felkapaszkodott vele a fa legmagasabb ágára, aztán megint lemászott egy másik csuporért... s mikor így egyenként valamennyi csuprot sikerült megmentenie, odaült közibük a vastag faágra, és ott ült és lóbálta a lábát tíz mézescsupor biztató társaságában...

Két nappal később még mindig ott ült, lóbálta a lábát négy mézescsupor kellemes társaságában...

Három nappal később még mindig ott ült, és lóbálta a lábát egy mézescsupor aggasztó társaságában...

És négy nappal később még mindig ott ült...

És az ötödik napon meglátta Malacka palackját, amint feléje bukdácsol az özönvíz hátán, s egyetlen kiáltás szakadt ki belőle:

- Méz! - S erre halálmegvető bátorsággal a vízbe vetette magát, megragadta a palackot, és kievickélt vele, és felkapaszkodott megint az ágra.

- Teringette! - mondta, ahogy kihúzta belőle a dugót. - Ebben semmi sincs, csak egy darab rongyos papír. Vajon mit keres benne?

Kikaparta belőle, és forgatni kezdte.

"Üzenet - mondta magában -, és egy »M« betű is van benne, ez azt jelenti: Mackó, tehát az üzenet nekem szól! Bizonyosan nagyon fontos üzenet, meg kell találnom Róbert Gidát vagy Bagolyt vagy Malackát, ezek mind nagyon okosak, és tudnak olvasni, és majd ők megmondják nekem, mi van az üzenetben. Csak az a baj, hogy nem tudok úszni."

Ekkor ötlete támadt, s véleményem szerint ez az ötlet nagyon ügyes ötlet volt egy Csekélyértelmű Medvebocshoz képest. Így szólt:

"Ha a palack is tud úszni, akkor a csupor is tud úszni, és ha a csupor tud úszni, akkor én ráülhetek az egyik csuporra, és én is tudok úszni. Az a fő, hogy elég nagy legyen a csupor."

Előkereste a legnagyobb csuprot, és jól bedugaszolta.

"Mivel azonban ez a csupor most csónak, a csuprot, illetve a csónakot ezennel elnevezem Úszó Medvének."

E szavakkal behajította a csuprot a vízbe, és maga is utánavetette magát.

Egy darabig Mackó és az Úszó Medve nem tudtak megegyezni azt a kérdést illetően, hogy melyikük legyen felül, és melyikük alul, de néhány helyzetváltoztatási kísérlet után mégis úgy állapodtak meg, hogy alul legyen inkább az Úszó Medve, s így Mackó diadalmasan fölülkerült, s erélyesen pacskolni és evezni kezdett mind a négy lábával.

Róbert Gida, mint említettem, az Erdő szélén lakott. S bár folyton esett és zuhogott, és zuhogott és esett, a víz mégsem ért el az ő kunyhójáig. És egész mulatságos látvány volt az elöntött völgy, körös-körül csupa víz és víz, de hogy az eső csak nem akart elállni, ezt is megunta, s többnyire házon belül tartózkodott, s ráért gondolkodni mindenféléről, ami eszébe jutott. Minden reggel kimerészkedett azért esernyője védelme alatt, fácskát szúrt a földbe, megjelölni a víz magasságát, s a következő reggel meg újra eltűnt a fácska; ekkor újabb fácskával jelölte meg a víz emelkedését, s azt vette észre, hogy minden reggel kevesebbet kell mennie, míg a víz széléig ér - a víz emelkedett és növekedett. Az ötödik napon már a küszöbe elé ért a víz, s körös-körül kerítette a kunyhóját, és életében először találta magát valóságos szigeten. Ettől nagyon fellelkesült.

Ezen a napon történt, hogy Bagoly repülve és keringve megjelent a háza fölött, és huhogva megkérdezte Róbert Gida barátját:

- Hogy vagy mindig, Róbert Gida?

- Mit szólsz, Bagoly - kiáltotta Róbert Gida -, nem érdekes? Egyszerre csak szigetlakó lettem, mint Robinson.

- A meteorológiai viszonyok nem kedvezőek az utóbbi évszakban - mondta Bagoly.

- A micsodák?

Ugyanis esik az eső - magyarázta Bagoly gyengébbek kedvéért.

- Igen - mondta Róbert Gida. - Esik.

- A tengerszín bizonyos előzménytelen magasságot színvonalazott függőleges irányban.

- Kicsoda? - kérdezte Róbert Gida.

- Úgy értem, sok a víz - magyarázta Bagoly atyai elnézéssel.

- Igen - mondta Gida -, éppen elég.

- Reméljük, a prognózis kedvezőbb kilátások kialakulására enged következtetni a közeljövőben, feltéve hogy...

- Nem láttad Mackót?

- Nem. A közeljövőben, feltéve hogy...

- Remélem, nem esett baja Mackónak. Sokat gondolok rá. Szeretném, ha együtt volnának Malackával. Ugye, nem esett bajuk, Bagoly?

- Reméljük. Azt akartam mondani, hogy amennyiben kedvezőbb feltételek beállta esetén...

- Bagolykám, kérlek, keresd meg őket. Tudod, Mackónak nem sok esze van, aggódom érte. És te tudod, mennyire szeretem Mackót, ugye tudod, Bagoly...

- No jó - mondta Bagoly kicsit neheztelve. - Megyek, no. Mindjárt hozok hírt. - És elrepült.

Fél óra se tellett bele, máris megjelent megint.

Mackó már nincs ott.

- Nincs ott? Hol?

- Ugyanis egy faágon ült kilenc csupor méz társaságában, mikor utoljára láttam. De onnan eltűnt.

- Mackókám! Micimackó! - kiáltott Róbert Gida panaszosan. - Hová lettél?

- Itt vagyok! - felelte egy dörmögő hang a háta mögül.

- Mackó!

Egymás nyakába estek, úgy ölelgették egymást.

- Hogy kerültél ide? - kérdezte Róbert Gida, mikor megint szóhoz jutott.

- Csónakon - magyarázta Mackó büszkén. - Fontos üzenetet hoztam, palackba dugaszolva, s mivel... izé... egy kis víz került a szemembe, tehát nem tudtam pontosan elolvasni, ezért elhoztam neked. Bent volt a csónakban.

E büszke szavakkal átnyújtotta Róbert Gidának az üzenetet.

- De már ezt Malacka küldte! - kiáltott fel Róbert Gida, miután elolvasta.

- Nincs szó benne Mackóról? - kérdezte kissé elszontyolodva Mackó, átkukkantva Róbert Gida válla fölött.

Róbert Gida hangosan felolvasta az üzenetet.

- Azonnal meg kell őt mentenünk! Bagoly, nem tudnád őt felkapni a hátadra?

- Nem hinném - mondta Bagoly bölcs megfontolás után. - Kétséges, hogy a tekintetbe vehető hátizmok mekkorasága és hordképessége...

Akkor repülj oda azonnal, és mondd meg neki, hogy jön a segítség. Közben Mackó meg én kigondolunk valamit, és azonnal végrehajtjuk... Ne beszélj annyit, Bagoly, ne beszélj, ne magyarázz - siess! Szedd a szárnyadat a nyakad közé!

Bagoly, aki még szeretett volna mondani valamit, kicsit neheztelve elrepült.

- No most, Mackó - mondta Róbert Gida -, merre van a csónakod?

- Meg kell mondanom - vakarta fejét Mackó, miközben a sziget partjára siettek -, hogy ez nem egy olyan igazi csónak. Néha csónaknak is megteszi, de néha inkább... Minden attól függ..

Mitől?

- Hogy én vagyok fölül, vagy ő.

- Mindegy most. Mutasd, hol van?

- Itt! - mutatott Mackó büszkén az Úszó Medvére.

Hát nem egészen az volt, amire Róbert Gida számított, s minél tovább nézte, annál inkább kellett bizonyos Derék, de Csekélyértelmű Mackók esze tokjára gondolnia, s minél tovább gondolt erre, Mackó annál mélyebbre lógatta az orrát, s annál szerényebb és alázatosabb igyekezett lenni, s a végén már úgy tett, mintha ő nem is lenne a világon.

- Kicsi ez kettőnknek - mondta végre Róbert Gida szomorúan.

- Malackával együtt hárman leszünk.

- Attól még kisebb lesz, Mackó, Mackó, Micimackó, mit tegyünk?

És ekkor...

Ekkor Mackó, Micimackó, Medveczky Medve, Ny. B. (Nyuszi Barátja) és M. B. (Malacka Barátja) és É. S. F. (Északi-sark Felfedezője) s mi több, F. F. F. (Füles Farkának Felfedezője) és ugyanennek megvigasztalója - Mackó, Micimackó saját személyében: ez a Mackó váratlanul és előzmény nélkül egy olyan okosat mondott, hogy Róbert Gidának egyszerűen leesett az álla, és elállt a szeme-szája, úgy meredt rá, mintha nem hinne a szemének, hogy Mackó áll előtte, a Csekélyértelmű Mackó, akit olyan régen ismert és szeretett.

Az esernyődben fogunk utazni - mondta Mackó.

- ?

- Az esernyődben - ismételte Mackó.

- ??

- Az esernyődben - ismételte harmadszor.

- !!!!!

Róbert Gida agyán pillanat alatt villant át, hogy ez a megoldás! Kinyitotta az ernyőt, és ráfektette a vízre. Az ernyő jól úszott, csak egy kicsit bukdácsolt. Először Mackó mászott be. Már éppen jelenteni akarta ujjongva, hogy remekül érzi magát, mikor kiderült, hogy nem is érzi magát olyan remekül, ugyanis... de néhány korty után, amire nem is volt szomjas, kikocogott a vízből. Akkor egyszerre ugrottak be mind a ketten, és az ernyő már nem bukdácsolt és hintázott annyira.

- A csónakot a "Mackó Eszé"-ről fogom elnevezni - mondta Róbert Gida ünnepélyesen, és Mackó Esze büszkén vitorlázott el délkeleti széllel, kecsesen himbálódzva a víz tetején.

Képzelheted Malacka örömét, mikor a gyönyörű járművet megpillantotta. Még évek múlva is szeretett merengve gondolkodni és büszkén beszélni róla, mikor a Rettenetes Özönvíz napjaiban olyan Rettenetes Veszélyben forgott. Menekülése előtt órák óta kucorgott vacogva az ablakban, s már csak Bagoly tartotta benne a lelket, aki ott ült egy ágon a közelében, s egy nagyon-nagyon hosszú mesét mondott - vigasztalására. Ebben a mesében - ahogy homályosan emlékezett rá - valami nagynéni szerepelt, aki tévedésből fókatojást tojt, és a mese egyre nyúlt, és egyre hosszabb lett, és a tanulsága is nagyon hosszú és nyúlós volt a mesének, s Malacka egyre reménytelenebbül bámult ki az ablakból, elaludt, és álmában egészen kihajolt, s már csak a sarka tartotta az ablak peremén - szerencsére Bagoly nagynénje egy nagyot kiáltott éppen a mesében, s mivel ezt Bagoly utánozta, ettől Malacka felébredt, visszahúzta magát, csak annyit mondott: "Nagyon érdekes, és aztán mi történt?" - képzelhetitek tehát az örömét, mikor megpillantotta a hajót, a Mackó Esze című ezredtonnás vitorlást Róbert Gidával mint kapitánnyal s Mackóval mint másodkapitánnyal a fedélzetén, amint himbálódzva és büszkén közeledik a megmentésére...

S miután ezzel vége is ennek a történetnek, s különben is az utolsó mondat nagyon hosszú volt, magam is elfáradtam bele, úgy gondolom, itt abba is hagyhatjuk.

vissza a címoldalra