Nyolcadik fejezet,

amelyben Róbert Gida expedíció élén felfedezi az Északi-sarkot

Egy szép napon Micimackó feltalpalt az erdő szélére, meggyőződni róla, hogy Róbert Gida barátját érdeklik-e még egyáltalán a Mackók. Reggelizés közben (reggelije egyszerű lépes mézből állott, amelyre lekvár volt kenve, utóbbi elég vastagon) új verset költött. A vers így kezdődött:

Daloljatok a kedvemér',
csak ennyi, mit egy medve kér.

Mire ennyire jutott, megvakarta a kobakját, s azt gondolta, hogy ez kezdetnek nem rossz - de mi legyen a folytatása? Énekelni próbálta, de nem stimmelt. Arra gondolt, hogy talán gyorsan elénekli az első sorokat, arról eszébe jut a harmadik és a többi. Ez sikerült is a következő módon:

Daloljatok a kedvemér',
csak ennyi, mit egy medve kér.
Mit érdekel engem, hidegem lesz vagy melegem,
csak a mézből, a mézből legyen sokam és elegem.
Nem érdekel a naptár képe,
sokkal inkább a kaptár népe.
Jeget hoz vagy esőt vagy dért és harmatot,
minden adagból nekem juttassatok egy harmadot.
S daloljatok a kedvemér',
csak ennyi, mit egy medve kér.

Annyira meg volt elégedve ezzel a versikével, hogy végigdúdolta vele az utat. Már-már aggódni kezdett, hogy az utolsó sorok hatása alatt képes volna visszafordulni azért a "harmadért", azért ezt a részt csak hümmögve mondta a kísértés ellen.

Róbert Gida a háza előtt ült, nagyban erőlködve, hogy vízhatlan halinacsizmáját felhúzza. Meglátva a halinacsizmát, Micimackó mindjárt tudta, hogy nagyobb szabású Kaland készül, éppen ezért mancsa belső lapjával letörölte a mézet orra hegyéről, és kihúzta magát, hogy készen álljon, bármi történjék.

- Jó reggelt, Róbert Gida! - kiáltotta harsányan és harciasan.

- Szervusz, Micimackó! Nem megy fel a csizma.

- Kellemetlen - mondta Micimackó.

Nem támasztanád a hátad a hátamnak? Ugyanis folyton hanyatt bukom a nagy erőlködéstől.

Micimackó leült, nekifeszítette lábát egy buckának, hátát Róbert Gidának, és Róbert Gida néhány erőteljes rántással végre sikeresen felhúzta a csizmát,

- Ebben maradunk - jegyezte meg Micimackó. - Most mi lesz?

- Tejfelezőt? - kapta el a szót Micimackó mohón. - Amennyire emlékszem, még soha nem vettem részt tejfelezésben.

"Felfedezőt" mondtam, ostoba kis medvém. F-et mondtam, nem T-t.

- Aha! - bólintott Mackó. - Értem. - De nem mondott igent.

- Felfedezzük az Északi-sarkot.

- Most az lesz, hogy felfedező utat szervezünk - mondta Róbert Gida, miközben felállt, leporolta magát, s köszönetet biccentett.

- Nagyszerű! - vigyorgott Mackó. - Régi tervem! Izé - mi az, hogy Északi-sark?

- Északi-sark? Na hallod, azt se tudod? Hát az a dolog, amit fel szoktak fedezni - tette hozzá Róbert Gida gyorsan és könnyedén, maga se lévén egészen biztos a dolgában.
Értem! - mondta Micimackó. - És a medvék erre alkalmasak?
- Hogyne! És Nyuszi és Kanga és mindannyian. Nahát, ezt kell érteni felfedezés alatt. Okosabban is tennéd, ha fellármáznád a társaságot, míg én rendbe szedem a puskámat. Élelmezést is viszünk magunkkal.

- Micsodát?

- Amit enni lehet.

- Természetesen - mondta Mackó, mert ezt értette. - Csak azért kérdeztem, mert véletlenül úgy értettem, "élelmezést" mondtál. Már futok is! - És eltalpalt
Nyuszi volt az első, akivel találkozott.

- Hé, Nyuszi! - kiáltotta. - Te vagy az?

Tegyük fel, hogy nem - mondta Nyuszi. - Ez nagyon érdekes lenne.

- Üzenetem van számodra.

- Majd átadom magamnak.

- Elmegyünk mindannyian egy nagy tejfelező útra Róbert Gidával.

- És ha már elmegyünk, mi lesz? Mi az a tejfelezés?

- Valami csizmadolog, úgy sejtem.

- Aha.

- Igen. És valami sarkot fogunk felfedezni. Nem tudom, mifélét, és minek akarjuk felfedezni...

- Milyen ostoba vagy! Hát ha csizmadolog, akkor nyilván a csizma sarkáról van szó, azt fedezzük fel.

Az lehet, látod. És viszünk magunkkal élel... izét, de ne ijedj meg, az ennivaló. Szaladok Malackáért, te meg kerítsd elő közben Kangát.

Faképnél hagyta Nyuszit, és Malackához talpalt.

Malacka a padlón ült, boldogan fújdogálta egy pitypang pihéit, és közben mondogatta a szokásos verset, hogy most vagy a nyáron vagy jövőre vagy sohase lesz meg az a dolog, amire gondolt. Éppen ott tartott, hogy sohase, és most azon törte a fejét, mire is gondolt, reménykedve, hogy az valami rossz dolog volt. Ekkor toppant be Mackó.

Malacka - kiáltotta izgatottan már a küszöbről -, elmegyünk mindannyian tejfelezni, és elemózsiát is viszünk! Keresünk valamit.

- Mit? - mondta Malacka aggodalmasan.

Valamit.

- De nem valami Szenvedélyeset?

- Ilyesmit nem emlegetett Róbert Gida. Azt mondta, nincs benne T, hanem F van benne.

Az baj - mondta Malacka elkomolyodva. - Az "fogat" jelent, nagy, éles fogakat. De ha Róbert Gida vezet bennünket, nem félek.

Fél óra alatt együtt voltak mindannyian az Erdő szélén, és a Tejfelezés elindult. Elöl ment Róbert Gida Nyuszival, aztán Malacka és Micimackó - sorban utánuk Kanga, Zsebibabával a zsebében, majd Bagoly, utóbb Füles. A menetet Nyuszi rokonsága és üzletfelei rekesztették be.

- Én nem szóltam nekik - vonogatta a vállát Nyuszi. - Maguktól jöttek. Mindig ezt csinálják velem. Egyébként hadd meneteljenek a végén, Füles után.

- Ami engem illet - mondta Füles -, ezt nem tartom elintézhetőnek. Én nem akartam részt venni ebben a tejfe... izében, nekem Micimackó mondta, én csak azért vagyok itt, hogy engedelmeskedjek. Mindenesetre itt vagyok, és ha már a végére kerültem ennek a tejfe... vagyis, amiről szó van... akkor maradjak csak a végén. Csak annyit óhajtok ehhez hozzátenni, hogy engem kissé feszélyeznek Nyuszi rokonsága és üzletfelei, mert ha ezek egy folyton itt zümmögnek és zúgnak a fülem körül - akkor ez nem tejfe... akkor ez egy Zenebona. Csak ezt óhajtottam megjegyezni. Nincs mit. Bocsánat.

- Tudom, mit akar Füles - mondta Bagoly. - Az én véleményem...

- Senkinek a véleményére nem vagyok kíváncsi - mondta Füles. - Én nem kérdeztem senkit, én állítottam valamit. Mehetünk az Északi-sarkra, vagy játszhatunk leguggolást egy hangyaboly kellős közepén. Nekem mindegy.

A sereg élén valaki elkiabálta magát.

Indulás! - vezényelt Róbert Gida.

- Indulás! - kiáltotta Mackó és Malacka.

Indulás! - huhogta Bagoly.

Indulás! - mondta Nyuszi. - Én is indulok. - És felsorakozott a menet élére, Róbert Gida mellé.

- Ahogy tetszik - jegyezte meg Füles. - Ha indulás, legyen indulás. Csak engem ne gyalázzon senki, ha esni talál.

Így tehát útnak eredtek felfedezni az Északi-sarkot. Ahogy így mendegélnek, az egész társaság élénken csacsogott erről-arról, kivéve Micimackót, aki persze megint csak verset fabrikált.

Hallgasd meg az első strófáját - mondta Malackának, mikor elkészült.

- Micsodának az első micsodáját?

- A versemnek.

- Miféle versnek?

- Ennek.

Melyiknek?

- Ha idefülelsz, meghallod.

- És ha nem?

Mackó erre már nem tudott felelni, inkább rákezdte, hogy aszongya:

Indulnak a hős sarkfelfedezők,
Bagoly és Nyuszi, Malacka meg én.
Messze maradnak el a régi mezők.
Bagoly és Nyuszi, Malacka meg én.
Micimackónak ez lesz a hősi nagy útja,
s velünk tart Nyuszi egész pereputtya.
Kár, hogy mi a Sark, azt senki se tudja,
Bagoly, se Nyuszi, se Malacka, se én.

- Csönd! - szólt hátra Róbert Gida. - Veszélyes Helyzetben vagyunk.

- Csönd! - szólt hátra Mackó Malackának.

- Csönd! - mondta Malacka Kangának.

- Csönd! - mondta Kanga Bagolynak, és még Zsebibaba is, Kanga zsebében, ismételte néhányszor, halkan és udvariasan, hogy ne hallja senki: "Csönd! Csönd! Csönd!"

- Csönd! - huhogta Bagoly Fülesnek.

- Csönd! - ordított Füles rettenetes hangon Nyuszi pereputtyára, s ezek összevissza ismételgették: "Csönd!" - míg az utolsó is el nem makogta. S most végre az utolsó pereputty tudni vélte, mit jelent és mire való a Tejfelezés: nyilván azt jelenti, hogy mindenkinek azt kell mondani: "Csönd!" - és gyorsan bedugni a fejét valami bucka alá, ott maradni és lapulni napokig, míg a veszély elmúlt - aztán sebesen hazaszaladni. Egyébként Futrinka Feri volt a neve ennek az utolsó Nyuszi-rokonnak.

Elérték a patakot, ez a patak magas sziklapartok közt dörgött és bukdácsolt, és Róbert Gida rögtön átlátta, milyen Veszélyes.

- Ez a megfelelő hely - magyarázta. - Itt a Kelepce.

- Miféle Kelepcéről beszél? - suttogta Malacka Mackónak.

- No de Malacka - csóválta fejét Bagoly fölényesen és dorgálóan -, te nem tudod, mi az, hogy Kelepce?

- Kedves Bagoly - mondta Malacka nagyon komolyan és határozottan -, amit Mackónak súgtam, az merőben magántermészetű megjegyzés volt, és semmi szükség rá, hogy akárki...

- A Kelepce tulajdonképpen azonos a Meglepetéssel.

- Tudom én azt - kottyant bele Mackó. - A Kelepce sokszor meglepően jelentkezik.

- Ha például valaki váratlanul rád ugrik, az Kelepce - mondta Bagoly.

- Na látod, Mackó - mondta Malacka -, mondtam neked, ugye! Kelepce az ugyanaz, mint mikor valaki rád ugrik.

Mackó erre esküdözni kezdett, hogy ő ezt magától is nagyon jól tudta, mert egyszer egy nagy Kelepce ráugrott, amikor leesett a fáról, és összevissza szurkálta.

- De senki se beszél itt efféléről - huhogta Bagoly kissé nyersen.

- Én igen - mondta Mackó.

Most óvatosan haladtak a patakon felfelé, egyik szikláról a másikra kapaszkodva, míg el nem értek egy fennsíkra, ahol a töltés kétfelé nyílt. A földnyelv két oldalán, a víz fölött füves tér volt, erre letelepedtek pihenni.

- Úgy gondolom - jegyezte meg Róbert Gida tűnődve -, a leghelyesebb, ha most mindjárt elfogyasztjuk élelmezésünket, legalább nem kell tovább cipelni.

- Hogy mit? - fülelt fel Micimackó.

- Az ennivalót - értette meg rögtön Malacka.

- Ez jó ötlet - bólintott Micimackó, és rögtön nekifogtak.

- Mindenkinek jutott? - kérdezte Róbert Gida teli szájjal.

- Csak nekem nem - mondta Füles. - Mint rendesen. - És borongva nézett körül, ahogy szokta. - Viszont remélem, legalább nem ültetek rá a tövisre.

- Attól tartok, én igen - ugrott fel Mackó, és visszanézett. - Hát persze! Benne ültem! Sejthettem volna!

- Köszönöm, Micimackó. Ha befejezted az ebédet - ugye, megengeded... - Odament, és legelni kezdte a tövist.

- Tudod - magyarázta, közben rágcsálva -, csak azért kérdeztem, mert nem tesz jót a tövisnek, ha ráül valaki. Kinyomja belőle a valódi zamatot. A jövőre nézve jegyezd meg ezt magadnak. Egy kis megfontolás, egy kis felebaráti előrelátás az egész - sok minden múlik ezen. Szót sem érdemel.

Ebéd után Róbert Gida odasúgott Nyuszinak, és Nyuszi azt felelte, hogyne, hogyne, hogyne, természetesen, és egy kicsit félrevonultak a folyópartra.

- Nem akarom, hogy a többiek hallják - mondta Róbert Gida.

Természetesen - mondta Nyuszi jelentős pillantással.

- Nézd csak, Nyuszi... azt akarom kérdezni tőled, nem tudod véletlenül, hogy fest közelről egy olyan izé... Északi-sark... és egyáltalán... mi fán terem az ilyesmi.

Nyuszi a pofaszakállát cibálta.

- Északi-sark? Vagyis... úgy érted, hogy azt kérdezed tőlem...

- Tudtam, de elfelejtettem - vallotta be Róbert Gida nyíltan és elfogulatlanul.

- Én is tudtam, bizony isten - mondta Nyuszi -, furcsa véletlen, én is elfelejtettem. Úgy látszik, ugyanattól felejtettem el, mint te: attól, hogy tudtam.

- Gyanítom, hogy be van szúrva a földbe.

- Az valószínű. Ha egyszer olyan sark, ami egyáltalán be van szúrva, akkor csakis a földbe lehet beszúrva, mert az a legkönnyebb. Hová szúrták volna különben?

- Én is így gondolom.

- Az ám: de hol szúrták le?

- Azt majd kikutatjuk. Hiszen éppen arról van szó: fel kell fedezni, hová szúrták.

Visszamentek a többiekhez. Malacka a hátán feküdt, a boldogok álmát aludta. Zsebibaba arcát és mancsát mosta a patakban, Kanga büszkén dicsekedett a többieknek, hogy ez az első eset, és hogy íme, már magától mosakszik. Bagoly egy Érdekes Történetet mesélt Kangának; ilyen hosszú szavak voltak benne, mint Enciklopédia meg Rododendron, amikre Kanga még csak nem is figyelt.

8/1

Folytatás>>