Kov�cs Andr�s
Nagyapa csillaga

Kor�n j�tt az �szi alkonyat. Mire nagyapa kifogta kocsija el�l a lovakat �s lecsutakolva az ist�ll�ba vezette �ket, szinte teljesen s�t�t lett. Unok�ja, Ferk�, m�r ott t�relmetlenkedett az ist�ll� ajtaj�ban. Sz�p csillagos este
volt. Ilyenkor mindig csillaglesre indult nagyapa �s unok�ja. K�l�n�s �r�met jelentett sz�mukra a csillagok n�z�se.
- Mondd csak, nagyapa, t�nyleg igaz, amit a m�ltkor mondt�l: minden embernek van k�l�n, saj�t csillaga ?
- De m�g mennyire - v�laszolt hamisk�s mosollyal nagyapa-, �m csak annak a csillaga ragyog oly f�nyesen ott fenn az �gen, aki itt a f�ld�n is sug�rz� �letet �lt, �s f�nyt �rasztott maga k�r�l.
- F�nyt �rasztani ? �gy mint a szentj�nosbogarak ? - csod�lkozott az unoka.
- Nem eg�szen. Az ember tettei �ltal v�lhat sug�rz�v�, azzal, hogy m�sokat is hasonl� cselekedetekre �szt�n�z. Tudod, Ferk�, csillagnak lenni az Isten eg�n, ez a legnagyszer�bb dolog ezen a teremtett vil�gon. A csillagok
nappal magukba sz�vj�k a nap f�ny�t, meleg�t, hogy azt�n �jszaka kicsiny m�csesekk�nt mindet a f�ldre sz�rj�k.
Tulajdonk�ppen nek�nk, embereknek is hasonl� a dolgunk: Isten f�ny�t felragyogtatni f�ldi �let�nk sor�n.
M�g nagyapa besz�lt, tekintete izzott; mint a par�zs, mintha k�t f�nyl� csillag �lt volna szem�ben. Azt�n hirtelen elhallgatott - most eg�sz m�sra gondolt-, megfogta unok�ja kez�t �s csendesen csak ennyit mondott:
- Gyere, induljunk, hideg m�r az este.
M�r j� ideje egyre r�videbbek lettek ezek az esti s�t�k. Valah�nyszor Ferk� ezt megjegyezte, a v�lasz mindig �gy hangzott:
- Hi�ba, egyre f�radtabbak a lovak, m�r nem �gy h�zz�k a kocsit, mint r�gen.
Egyszer azt�n nagyapa szokatlanul kor�n j�tt haza. M�g a lovak csutakol�sa is elmaradt, pedig. erre Ferk� eml�kezete �ta nem volt p�lda. Az alkony nagyap�t m�r az �gyban tal�lta. Arca l�zban �gett, szemei f�nyesen ragyogtak. Hamarosan meg�rkezett az orvos is, �t k�vette a tisztelend� �r. Nagyanya gyerty�t gy�jtott, mindenki csendben suttogott. Amikor a tisztelend� �r is elment, Ferk� �szrev�tlen�l besurrant a szob�ba �s az �gy sz�l�re telepedett.
- Nagyapa, mi lesz a csillagokkal ?
- �n m�r csak egy karny�jt�snyira vagyok t�l�k. De hadd l�m, tudod-e m�g, hogy mi a csillag dolga ? - k�rdezte suttog� hangon nagyapa.
- Hogy mag�ba sz�vja a nap f�ny�t �s �jszaka a f�ldre sz�rja.
- �s az ember� ?
- Hogy Isten szeretet�t sz�vja mag�ba, �s mint �gen a csillag, itt a f�ld�n m�sok fel� sug�rozza.
- �gy van. L�tom, j�l megtanultad. Ne feledd sohasem! Minden ember Isten csillaga. �gy �lj itt a f�ld�n, hogy egyszer majd az �r�kk�val�s�g eg�n ragyoghass - hangzott nagyapa utols� tan�t�sa a csillagokr�l .
Azzal lehunyta szem�t �s elaludt. Hajnalban m�r nem kelt fel, hogy friss abrakot tegyen lovai el�, s k�zben megb�mulja a csillagokat. Csak aludt, aludt... v�gtelen �lomba mer�lten; csendben, b�k�n, csillagmosollyal az arc�n.
Ferk� sz�v�n �tsuhant a keser� f�jdalom. Hossz� hetekig nem tal�lta hely�t. De azt�n �jra esz�be jutottak a csillagok �s nagyapa szavai. Most m�r az � csillaga is ott fenn ragyog, a f�ldr�l �gi p�ly�ra l�pve.
Feln�zett a csillagos �gboltra. N�h�ny pillanatig k�ts�gbeesetten keresg�lt, m�r-m�r s�r�sra g�rb�l� sz�jjal. Egyszer csak meglelte, amit keresett. R�tal�lt nagyapa csillag�ra, k�zvetlen�l a G�nc�lszek�r felett: ott �lt a bakon, ostorral kez�ben...

vissza a c�moldalra